HOGYAN „JÖN KI” A FÖLDBŐL AZ OLAJ?

Ma általánosan elfogadottnak tekinthető, hogy a kőolajat alkotó anyagok (alapvetően különböző szénhidrogének) egyszerű tengeri növények és állatok (planktonok) maradékából származnak. Ezek valaha üledékké váltak a tenger alján, majd a rájuk rakódott rétegek hatására egyre növekvő nyomás és hőmérséklet következtében alakultak át.

Azt a geológiai réteget, ahol ez lejátszódik, anyakőzetnek hívjuk. A keletkezett szénhidrogének az anyakőzeten levő nagy nyomás miatt felfele vándorolnak, míg olyan réteggel nem találkoznak, mely meggátolja további mozgásukat.

Ez az un. csapda, melyből a későbbi olajkitermelés megtörténhet. Valaha a feltárások véletlenszerűek voltak (pl. vízkútfúrás közben találtak olajat), ma azonban az olaj keresésének első lépése a hosszú elméleti geológiai kutatómunka és a gondosan megtervezett terepi kutatási tevékenység. Az ígéretesnek tűnő helyeken a legkorszerűbb geofizikai módszerekkel (un. szeizmikus mérések) azonosítják be a csapdázódásokat. (Az olaj kutatásában sokáig eredményesen használták a Föld belsejének eltérő mágnesességét kimutató un. Eötvös-ingát, mára azonban ez háttérbe szorult.)

A szeizmikus méréseknél robbantásokkal vagy hatalmas gépek keltette vibrációval hullámokat gerjesztenek, és ezek visszaverődését mérik. Ez alapján készül el az adott terület geológiai modellje, illetve ez alapján jelölik ki a későbbi fúrások helyét. A lehető legtöbb olaj felszínre hozása érdekében számos szakterület bevonásával elkészítik az olajtelep (tároló) számítógépes modelljét. A különböző modelleket és a telep művelési lehetőségeinek kidolgozását a rezervoir mérnökök és rezervoir geológusok foglalják egy komplex tanulmányba (tároló modellezés).

A geológusok a telep rezervoir geológiai feldolgozását, az olajmérnökök a telep művelési tervét készítik el speciális számítógépes programok segítségével. A kijelölt területet kutatófurással tárják fel. Olyan lyukat fúrnak a földbe, mely eléri a célobjektumot. A fúrás során mélységi geofizikai módszerekkel folyamatosan beazonosítják az átfúrt rétegeket, a rétegsorokban megtalált gázt és olajat. A fúrás a szénhidrogének kutatásának és kitermelésének leglátványosabb, de egyben legveszélyesebb tevékenysége, melynek során egymáshoz csavart csövek végén található speciális fúró forgatásával roncsolják szét az átfúrásra szánt rétegeket, egészen a megcélzott rétegekig.

A fúrás során elmart kőzeteket fúrási iszap segítségével hozzák a felszínre, de feladata még az átfúrt rétegekből kijövő fluidumok felszínre áramlásának megakadályozása. A fúrás segítségével a használt és cementezéssel rögzített béléscsövek mérete egyre szűkül (a lyuk egy fejre állított távcsőre emlékeztet). A lecsövezett lyukakban a béléscsöveken belülre beépítik a – sokkal kisebb átmérőjű – termelőcsöveket, melyek feladata a szénhidrogének felszínre hozatala.

Ahhoz, hogy a szénhidrogén be tudjon jutni a cső belsejébe, a béléscsövet perforálni kell; az un, perforátor puska segítségével kis lyukakat lőnek a cső falába. Ezt követően a fúrási iszap sűrűségét lecsökkentik, hogy a réteg energiája (nyomása) elegendő legyen, hogy a fluidum a felszínre áramolhasson. A kutak mélysége jellemzően 800 – 3.000 méter között van, és a termelt szénhidrogén típusától függően beszélünk gáz- vagy olajkútról.

Az olajnak szinte mindig van valamennyi gáz- és víztartalma. Ahhoz, hogy egy feltárt olaj- vagy gázmezőt kitermelhessék, több kútra van szükség. Ez az un. mezőfejlesztés, mely során lefúrják a műveléshez szükséges számú kutat, elkészítik azokat a vezetékeket, melyeken keresztül a kitermelt nyers szénhidrogének a gyűjtőállomásra jutnak. A kutakból kitermelt szénhidrogén a bekötő vezetékeken át a gyűjtőhelyre (tankállomás vagy gázgyűjtőállomás) kerül.

A gyűjtőállomás feladata a termelvény szétválasztása halmazállapot szerint, valamint a kitermelt fluidumból a rétegvíz és a mechanikai szennyeződések eltávolítása. A leválasztott olajat a lehető legjobban víztelenítik (pl. emulzióbontással), majd helyi tartályokban tárolják, és innen jut rendszerint csővezetéken (elvben akár vasúton, közúton) a finomítóba.