A MAGYAR OLAJIPAR TÖRTÉNETE

Ahhoz képest, hogy az olajipart általában az 1859-es titusville.i sikeres fúrástól szokták emlegetni, a magyar olajipar meglehetősen mély gyökerekkel rendelkezik. Nézzük kicsit részletesebben a történetét.

1. A kezdetektől Trianonig A történelmi Magyarországon többfele ismertek kőolaj-szivárgásokat (ezek zöme az ország jelenlegi területén kívül esik). 1880-ig rendszertelenül végeztek kutatófúrásokat – meglehetősen szerény eredményekkel. Budapesten 1864-ben jelentek meg az első petróleumlámpák, melyhez az „üzemanyagot” Amerikából és Oroszországból hozták.

A hazai olajfeldolgozás születése 1878-ra tehető (Orsovai Ásványolajgyár), mely után 1890-ig további tizenegy „gyár” (lényegében atmoszférikus üstdesztilláló) épült. Az, hogy erre korábban nem került sor, azzal magyarázható, hogy az olajtermékeken gyakorlatilag nem volt védővám, így az import olcsóbb volt. Ez a helyzet 1882-ben változott meg, amikor a vámtételeket jelentősen megemelték, a petróleumra fogyasztási adót vetettek ki, a feldolgozó üzemeket pedig pénzügyi ellenőrzés alá helyezték.

A befolyó összegből az állam juttatott a finomítók és (1895-től) az olajbányászat fejlesztésére. Kezdett egyre nagyobb magántőke is megjelenni: 1882-ben egy magyar, egy osztrák és egy francia bank Fiumében megkezdte egy feldolgozó létesítését (Fiumei Kőolaj-finomító Rt.), melyhez az akkori törvények adómentességet és szállítási kedvezményeket biztosítottak. Ezzel csaknem egyidejűleg alakult meg a Magyar Petróleumipari Rt. (Budapest, Kén utca). 1895-ben jött létre Pozsonyban az Apollo Kőolajfinomító Rt. (a mai Slovnaft elődje). Folyamatos bővítések eredményeképpen a századfordulón a fiumei és a budapesti finomítók éves kapacitása 80-80 ezer, a pozsonyié 70 ezer tonna volt. Épült több kisebb feldolgozó is (Nyírbogdány, Sátoraljaújhely), majd az amerikai Standard Oil leányvállalata Almásfüzitőn 1904-ben kezdte építeni gyárát (Vacuum Oil Company Rt.).

A kitermelés szempontjából nagyjelentőségű törvényt fogadtak el 1911-ben, mely szerint: „A természetes településben előforduló ásványolajfélék … tekintetében a kutatási és bányaművelési jog az állam részére tartatik fel”. Addig a világon csak egy ilyen jellegű törvény létezett Venezuelában. (Az eredeti törvényjavaslat a teljes olajipart állami monopóliummá tette volna, és csak a módosító javaslatok eredménye, hogy a fenti jog – meghatározott feltételek mellett – átruházható lett.)

A világháború idején a feldolgozó ipar jelentősége megnőtt, a Központi Hatalmak országaiban (így nálunk is) olajhiány lépett fel, amin a kormány úgy próbált segíteni, hogy drasztikusan megemelte az olajtermékek árait. 1918-ban 35 finomító működött Magyarországon, ezek együttes kapacitása 650 ezer tonna volt, de az összes termelés 80 %-t 12 cég adta. Trianon a magyar olajiparra is nagy csapást jelentett: csak 12 finomító maradt a megcsonkított ország területén, melyek együttesen évi 260 ezer tonna olajat tudtak feldolgozni. A kitermelés még rosszabbul festett; egyetlen reményteljes terület sem maradt, ahonnan olajat lehetett volna bányászni. Az első világháború békeszerződése értelmében drámaian csökkentek a finomítói kapacitások, és egyetlen olyan terület sem maradt, ahol korábban reményteli kutatások folytak.

A következő részben azt nézzük, mit tett a magyar kormány?

2. Trianontól a második világháború végéig A hazai feldolgozás helyzetét tovább rontotta, hogy a Tanácsköztársaság idején a Vacuum Oil Company Rt, mint az egyik legnagyobb tőkés érdekeltségű cég gyárát a Szociális Termelési Népbiztosság rendeletére lebontották. A gyakorlatilag tönkretett gyárat (de a kiskereskedelmi hálózatot nem) az anyacég megvételre ajánlotta a magyar államnak, de az nem tartott rá igényt. Ekkor az amerikai cég nagyszabású modernizálásba kezdett (pl. a szakaszos üst desztillációról folyamatos torony desztillációra állt át), és a kapacitást 120 ezer tonnára növelte.

Nemsokára megvette (az ugyancsak Standard érdekeltségű) Magyar-Amerikai Petróleum Rt kúthálózatát, amivel az ország legnagyobb olajfeldolgozó- és kereskedelmi vállalata lett. 1920-ban az állam az Anglo-Persian Oil Companynak (a mai British Petroleum elődjének) adott lehetőséget olajkutatásra.

Az APOC magyar leányvállalata, a D’Arcy Kőolajkutató Vállalat az ország kétharmadára (60.000 km2) kapott kutatási jogot három évre, melyben az APOC kötelezte magát, hogy ez idő alatt százezer font sterlinget fordít kutatásra. (A háborúból vesztesként kikerülő magyar állam ennyi pénzt nem tudott volna biztosítani, sem a kutatással járó nagy kockázatot vállalni. Ugyanakkor a koncessziós terület nem foglalta magába az Alföld artézi vizes területeit és az Északi-középhegységet, ahol az állam – feltételezése szerint – a már rendelkezésre álló technikával tud kutatni.) Minthogy a koncesszió meghosszabbítása ellenére sem értek el eredményeket, az angol tőke kivonult.

Lassan, de megkezdte tevékenységét egy másik angol cég, a Shell. 1924-ben létrehozta a Mayer Henrik és Társa néven bejegyzett vezérképviseletet (a romániai Shell termékek forgalmazására), mely egy év múlva részvénytársasággá alakult, és a csepeli szabadkikötőben lefoglalt egy vasúti vágánnyal és kikötési lehetőséggel rendelkező területet. Az Rt hamarosan a Shell tulajdonába ment át. 1930-ban épült itt fel a cég 130 ezer tonnás kapacitású, akkor igen korszerű finomítója. Miután „A Hét Nővér” (Standard Oil of New Jersey, Shell, Anglo-Persian, Standard Oil of California, Gulf, Texaco) 1930-ban kartellt hozott létre az európai területek és a kőolajlelőhelyek felosztására, első lépésként megalakította az Európai Gáz- és Villamostársaságot, angol rövidítéssel az EUROGASCO-t, hogy biztosítsa a kartell befolyását Európa ezen iparágaiban.

Először Ausztriában kezdtek fúrni, és jelentős gáztelepeket fedeztek fel Bécs mellett. 1933-ban Magyarországon kutatásra 15, bányászatra 50 évre kaptak jogot a Dunántúlon, és vállalták 5 év alatt 350.000 arany dollár befektetését, ugyanakkor adó- és illetékmentességet kaptak. A kutatásra szánt összeget gyorsan túllépték, értékelhető eredményt viszont nem értek el, ezért az angolok kiszálltak a vállalkozásból, melynek költségeit a Standard fedezte a továbbiakban.

A várva-várt siker 1937-ben következett be, a Budafa-2 kúton november 21.-én indult be a termelés (napi 10.300 m3 földgáz és 65 m3 olaj). A következő nyolc fúrásból hét sikeres volt. A magyar állam 1938-ban módosította szerződését az EUROGASCO-val, és budapesti székhellyel létrejött a Magyar-Amerikai Olajipari Rt (MAORT), melyben a részvények 90%-a a Standard kezében volt. A háború idején jött létre a Magyar Német Ásványolajművek Kft (MANÁT) és a Magyar Olasz Ásványolajipari Rt (MOLÁRT). A további mezők termelésbe állítása megteremtette a hazai kőolajipar gazdaságos működésének feltételeit. A magyarországi olajkitermelés 1939-ben 114, 1940-ben 253, 1941-ben 422, 1942-ben 668, 1943-ban 842 ezer tonnát tett ki.

Ezzel Magyarország önellátóvá vált. A hazai üzembővítések üzemalapítások és a visszacsatolt területeken található finomítók együttes kapacitása meghaladta a 800.000 tonnát. 1941-ben megépült a csővezeték Bázakerettye és a Shell csepeli finomítója között, leágazással Pétfürdő és Almásfüzitő irányába. Akkoriban ez volt Európa leghosszabb távvezetéke. Az USA hadba lépése után Magyarország kincstári kezelésbe vette a MAORT és a Vácuum Oil összes javait, az amerikai alkalmazottakat pedig az ország elhagyására szólította fel.

A magyarországi (dél-zalai) olajmezőket 1944. június 30.-án érte támadás, melyben komoly károk ugyan keletkeztek, de az üzemek nem semmisültek meg. Sokkal rosszabb volt a helyzet a feldolgozó kapacitásokkal, melyek 80 %-ban váltak működő képtelenné a háború végére. A második világháború után A háború magyarországi végétől 1945-ig a szovjet katonai parancsnokság irányította az olajipart (pontosabban annak maradványait), majd átkerül az Iparügyi Minisztériumhoz, ahol ásványolajipari miniszteri biztost neveztek ki. Az ő irányításával döntöttek üzemek helyreállításáról vagy felszámolásáról. Közben a német érdekeltségű MANÁT helyét a Magyar-Szovjet Nyersolaj Rt (MASZOVOL) vette át, illetve létrehozták a Magyar-Szovjet Olajművek Rt-t (MOLAJ), melyek összevonával jött létre a MASZOLAJ Vegyesvállalat 1950-ben. (Kicsit előreszaladva és kicsit elnagyolva: 1954-ben a szovjetek eladták részesedésüket és létrejött – meglehetősen sok egységből álló – Magyar Kőolaj Rt, ebből 1960-ban az az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, majd 1991-ben ebből a ma is létező Magyar Olaj és Gázipari Részvénytársaság, a MOL.)

A MAORT visszakerült ugyan az amerikaiak kezébe, de működését igyekezett ellehetetleníteni az Iparügyi Minisztérium (pl. irreálisan alacsony árak megszabásával), majd ipari szabotázs címen pert indítottak a MAORT vezetői ellen. Ez volt az első „koncepciós per” 1948-ban, melynek ártatlanul elítélt vádlottjait csak a rendszerváltás után rehabilitálták. 1948-ban az első államosítás a MAORT, a Shell és a Vacuum Oil üzemeire nem terjedt ki, de nemsokára ezekből is „nemzeti vállalat” lett. A „megmaradt” négy finomítóba (Pét, Szőny, Almásfüzitő, Csepel) új üzemek épültek, és a sikeres új zalai fúrások hatására megépül a Zalai Kőolajipari Vállalat (1952) évi félmillió tonna nagylengyeli kőolaj feldolgozására. A KGST-ben 1956-ban jött létre az a bizottság, melynek határozatára a Szovjetunió megkezdte az olaj szállítását az abban szűkölködő tagországok részére.

Ez megalapozta az olajipar fejlesztését, ugyanakkor (lényegében máig tartó) függőséget hozott létre. 1961-ben kezdte meg Szőnyben termelését az első 1 millió tonna/év kapacitású atmoszférikus desztilláló üzem, majd a (magas oktánszámú benzinek előállítása céljából) a benzinreformáló illetve (a jobb minőségű dízel előállítása céljából) a gázolaj-kéntelenítő. 1960-ban alapították a Dunai Kőolajipar Vállalatot. Az építkezés 1962-ben kezdődött, a termelés pedig 1965-ben indult meg. A DKV olajigényét az időközben megépült Barátság kőolajvezeték biztosította. Az első 1 millió tonnás desztilláló üzemet 1968-ban egy 2 millió tonnás követte.

A hatvanas évek végén jelentős olajkészletet találtak Szeged környékén (a nagy fehérárú-tartalmú, kis kéntartalmú, paraffinos olaj kiváló alapanyag kenőanyagok gyártásához). 1970-re készült el a Százhalombattára menő terméktávvezeték. Ezidőtájt nagyon optimista iparfejlesztési elképzelések fogalmazódtak meg: 1980-ra 24 millió tonna kőolaj feldolgozását irányozták elő, és komoly viták folytak arról, hogy az ezredfordulón 55 vagy 60 millió tonna lesz a feldolgozás. (A valóságban a magyar olajipar a legnagyobb feldolgozói kapacitást 1980-ban érték el 14,5 millió tonnával, a tényleges feldolgozás a csúcsra 1979-ben jutott 11,4 millió tonna feldolgozásával.

A hazai kitermelés maximuma 2,031 millió tonna volt 1980-ban.) Ezeket a nagyratörő terveket két olajválság és egy politikai nyilatkozat törte derékba: 1978-ban Koszigin szovjet miniszterelnök a KGST berlini ülésén bejelentette, hogy a Szovjetunió a jövőben nem fogja maradéktalanul kielégíteni a tagországok igényét. A fentieknek két következménye lett: egyrészt komolyan felmerült a hetvenes évek elején megkezdett Tiszai Finomító építésének félbehagyása (végül befejezték), másrészt megépült az Adria vezeték, melynek 10 millió tonnás kapacitásából fele-fele arányban osztozott Magyarország és Csehszlovákia. Minthogy a nyolcvanas évek elejére erősen lecsökkent a fűtőolajok iránti igény, Százhalombattán megépült az egymillió tonnás kapacitású katalitikus krakkoló, ami a fehérárú kihozatalt növelte jelentősen.

Két tanulmány is készült, ami azt mutatta ki, hogy a nagy nemzetközi cégeknél sokkal kisebb létszámmal sokkal nagyobb eredményt értek el, ennek következménye lett az OKGT „karcsúsítása” és profiltisztítása, a hasonló profilú vállalatok összevonása. Továbbra sem kapta meg azonban az OKGT a külkereskedelmi jogot, az a Mineralimpexé maradt. Az 1989-es rendszerváltás után megjelentek a nagy külföldi olajvállalatok, az OKGT-ből megalakult a MOL Rt, a parlament pedig átgondolatlanul úgy szüntette meg a MOL Magyarországra, a Mineralimpex külföldre vonatkozó monopóliumát. Ami a piacon kialakult, maga volt a káosz. A két fenti, ekkor még tisztán állami tulajdonban levő magyar vállalat és a „multik” úgy látták, tenni kell valamit a piac rendbetétele érdekében, és ennek első lépéseként 1991. december 13.-án létrehozták a Magyar Ásványolaj Szövetséget.

A magyarországi olajipar ezt követő története – az eddigieknél sokkal részletesebben – megtalálható a Szövetség honlapján (www.petroleum.hu) a „Dokumentumok” részben, „Arcunk és harcunk” címen.